Under a Smuggler's Moon Ch. 3

A hideg, tiszta éjszakán csak az enyhe szellő borzolta fel a sziklákon néhol elő-előbukkanó fűszálakat. Telihold volt, minden kő és fűszál éle ezüstös fényt vert vissza. A hullámok lüktető, tompa zaja volt az egyetlen hang, amit Alex és Conor hallott, mialatt az alagút bejárata felé igyekeztek. Úgy döntöttek, hogy folyamatosan őrködni fognak, felügyelik a partot, arra az esetre, ha bárki csónakokkal próbálná megközelíteni a helyet. Bent, az alagútban minden kísértetiesen halott volt. A fáklyáik alig pislákoltak a sötétben, ahogy ereszkedtek egyre lejjebb, esetenként csúszva a víztől nedves sziklafalak mentén.

Olyan csendben mozogtak, amennyire csak tudtak. Lehetséges, hogy a betolakodók már leléptek - ezt már megtehették az elmúlt pár órában. Ugyanakkor, amikor végre elérték a barlang másik végét, a tengerparton nyoma sem volt semmilyen életnek. A két férfi kiválasztott egy helyet, ahová letelepedtek, két nagy szikla közé, aztán csak vártak. Nem telt bele sok idő, mire a türelem rózsát termett. Alex volt az, aki elsőként észrevette a fényt.

- Nézd, ott!!!!

Hirtelen egy fénysugár hasított a sötétbe, majd ugyanilyen gyorsan ki is aludt. Úgy tűnt, mintha még kétszer felvillant volna, aztán semmi. Conor igyekezett kinyújtani a nyakát, hogy jobban lásson a sziklától, ám további jelek nem tűntek fel ezután. Néhány pillanat múlva azt hitték, hogy halk motorhang zaját hallották, azt a zajt, amit a motor ad ki, amikor begyújtják, ám a hang fokozatosan távolodott.

- Úgy tűnik, a vendégeink nem azt kapták, mint amire számítottak. - kuporodott össze Alex még jobban a kabátjában. - Azt hiszem, ez az utolsó, amit látni fogunk ma este.

Conor bólintott.

- Lehet, hogy igazad van. Azért mégis jobb lenne, ha maradnánk még egy kis ideig.

Még egy órát üldögéltek, amíg a végtagjaik már görcsössé nem kezdtek válni a hideg miatt. Nem tűnt fel már semmiféle fény és hang, csak a kavicsok súrlódása hallatszott, ahogy a hullámok a szikláknak verték azokat.

Fáradtan mentek vissza az alagúthoz. A sziklák tetején semmi sem mozgott, a ház pontosan ugyanolyan volt most, mint amikor otthagyták nem sokkal ezelőtt. Leültek a kanapéra egy csésze forró, gőzölgő forró csokoládéval a kezükben, és csendben nézték együtt, ahogy a kandallóban lobog a narancssárga fényű tűz.

Conor ásított.

- Holnap menjünk be a faluba és tegyünk fel néhány kérdést. Meg kell tudnunk, hogy más nem látott-e valami gyanúsat az utóbbi időben.

Alex bólintott, felállt, és kinyújtotta a kezét.

- Gyere. menjünk aludni.

Annak ellenére, hogy késő este tértek nyugovóra, másnap reggel korán keltek, hogy elkapják a reggeli dagályt és a szörfdeszkát is magukkal vitték. A szörf azonban túl nehéz volt ahhoz, hogy cipeljék magukkal, ezért elmentek a völgy szélén levő kis halászfaluba, hogy béreljenek egy kis autót  A falucska szűk utcákkal volt tömve, szépen festett házak sorakoztak a tenger és a strand felé nézve. A strand kavicsok és homok keverékéből tevődött össze. A két férfi csatlakozott a helyiek kis csoportjához, akik már a vízben voltak, és eltöltöttek már pár boldog órát a hullámok között. Alex szerette volna fejleszteni a szörfölést, mivel tinédzser kora óta nem volt szörfdeszka a kezében, igyekezett közel maradni a parthoz arra az esetre, ha leesne róla. Conor figyelte, ahogy a férfi a hullámokat lovagolta meg a parton és nagyon élvezte a büszkeséget, amit a látvány hatására érzett.

Alex intett a strandra Conornak, aki pedig látta, ahogy a férfinek sikerül elkapnia a következő hullámot. Alex úgy szörfölt, mintha világ életében ezt csinálta volna, természetes kecsességgel, teljesen elveszve a pillanat eufóriájában.

Alex vigyorogva gázolt ki a vízből a szörfdeszkájával.

- Tényleg szeretsz itt lenni, nem igaz? Nem éreztél még soha úgy, hogy mindent feladnál, és az egész hátralevő életedet itt élnéd le?

- Nem. Itt lenni nagyszerű néhány hétig, ám én szeretem azt, amit csinálunk, és túlságosan hiányozna.

Aztán elindultak levenni magukról a szörfruhát, majd pedig a kocsijuk felé vették az irányt.

- Gyerünk már, szeretném, ha találkoznál néhány barátommal.

Conor és Alex végigballagott a rakparton, ahol egy flotta helyi halászhajó horgonyzott. Az éjszakai fogást már kirakodták a partra és eladták, de sok halás még mindig javította a hálóját, vagy a hajóik körüli karbantartási munkálatokat végezték. Conor egy jól gondját viselt, fényesen csillogó naszád felé vette az irányt, amelyre a "Maggie álma" nevet festették az oldalán. A hajó mellett egy kis padon egy nagyon régi kantáros ruhát viselt, hozzá sárga csizmát hordott férfi éppen feltekercselte a kötelet, és rárakta azt a rákokkal teli edényre. A férfi hatalmas volt - legalább két méter magas, és jó testfelépítésű. Lágy, barna szemekkel nézett fel, ahogy közeledtek, egyetlen, széles vigyor tűnt fel viharvert arcán.

- Conor! Épp itt az ideje, hogy megmutasd az arcodat, közel egy hete már annak, visszatértél.

A férfi egy nagy ember volt, akinek a hangja ennek ellenére meglehetősen halk volt, enyhe cornwall-i akcentussal. Megragadta Conort, majd egy hatalmas ölelést adott neki, ami miatt Conor úgy nézett ki, mintha kettétörték volna.

- Maggie megfenyegetett, hogy fel kellett volna mennem hozzád a házhoz, és ki kellett volna ássalak onnan. - a férfi kiengedte a szorításából, majd hátralépett.

- Hadd nézzelek... még mindig túl vékony vagy... vacsora nálunk, ma este, Maggie rendesen meg akar etetni téged.
Aztán elhallgatott, amikor észrevette, hogy Alex kérdő szemekkel nézi őt.

- Rory, ő Alex. Alex,  ő itt Rory Penrissen, a legközelebbi személy, akire apaként tekintek.

Rory kinyújtotta a hatalmas, bütykös kezét, és Alexet is magához húzva, megölelte.

- Conor minden barátja az én barátom is. Együtt dolgoztok?

Alex bólintott. Nem volt biztos benne, hogy Conor mennyit mondott el a férfinek a kapcsolatukról, ezért igyekezett semmit sem mondani erről a témáról.

Conor mosolygott.

- Alex az én barátom, Rory.

Rory egyik férfiról a másikra nézett, majd egy hatalmas vigyor terült el az arcán.

- Nos, épp itt az ideje! Már kezdtük azt hinni, hogy Conor szerzetesnek áll, de látom már, hogy csak túl kifinomult volt az ízlése.

Alex elpirult, Conor pedig most olyannak látta, amilyennek még soha korábban, majd dadogott is egy kicsit: - Nagyon örülök, hogy találkoztunk, uram,

- Csak Rory, fiú - mindkét kezét a két férfi vállára tette, és úgy ölelte őket. - Sajnálom, de ha nem viszlek el a feleségemhez, akkor előbb-utóbb a saját hajóm alatt fogom magam találni.

Maggie Penrissen teljesen eltörpült a férje mellett, ám nem volt kétséges, hogy ki viseli otthon a nadrágot, amikor hárman elérték a házukat. Egy makulátlanra meszelt fehér házban éltek, negyed mérföldre a rakparttól, az ajtók és az ablakok frissen festettek és világoskék színűek voltak.

Ahogy a nő kinyitotta az ajtót, a frissen sütés illata áradt ki hullámokban.

- Te vagy az, Rory? Elkéstél!

- Igen, te nő, persze hogy én vagyok! Hoztam neked egy ajándékot. - azzal előretolta Conort a konyhába.

- Conor! Gonosz fiú vagy. Miért nem egyenesen ide jöttél, hogy meglátogass minket?

A nő megölelte Conort, összeborzolta a haját, habár mindezt lábujjhegyen kellett csinálnia.

- Levágattad a hajadat, és még mindig nagyon vékony vagy. Nos, kezelnem kell ezt - ülj le, és rögtön hozok egy kis harapnivalót.

A nő elhallgatott, vett egy lélegzetet, Rory pedig Alexet is a konyhába tolta, a feje felett azt suttogva:

- Vigyázz magadra, fiam. Lehet, hogy kicsi, de olyan a nyelve, mint a gyilkos borotváé.

- Hallottam, Rory Penrissen. Most pedig ki is ő?

A nő alaposan megnézte Alexet, tetőtől-talpig, majd mindentudóan Conorra mosolygott.

- Alex Courtney, ő Mrs. Penrissen. Alex kinyújtotta a kezét, a nő pedig alaposan megrázta.

- Remélem, hogy vigyázol a fiúra, Alex, különben el leszel számoltatva. És ez Maggie.

Conor felnyögött. 

- Már felnőttem, Maggie, tudok magamra vigyázni. 

- Igen, tudsz! - felelte Alex és Maggie egyszerre.

Conor fájdalmas arcot vágott, és összenézett Roryval, aki csak megvonta a vállát. - Nincs esélyünk, fiú, csak hagyd rájuk.

Annak örülve, hogy Maggie talált egy szövetségest, leültette Alexet, és olyan nyugtalanul sürgölődött körülötte, mint egy kotlós tyúk.

Mire mind elfogyasztották a rákos szendvicset, és a házi limonádét, Maggie és Rory már minden új hírt meghallgatott. Már tudtak Raszputyinról és a vizsgálatokról, habár tudták, hogy Conor is részt vett az ügyben, nem tudták pontosan, hogyan és miként. Alex nem akarta túlbonyolítani a dolgot, nem árult el sokat az ügyről, tartva magát ahhoz, hogy a munkájukról másnak keveset szabad elárulni. Conor beszélt nekik arról, hogy mit találtak a barlangban, és hogy fényeket láttak a tengeren.

- Kérdezősködött már valaki a ház, vagy az alagutak után?

Rory összevonta a szemöldökét.

- Igen, volt egy-két idegen az elmúlt napokban - külföldiek, azt hiszem. Beszéltek a legénység közül pár emberrel a rakparton, persze hagyták, hogy tudjak én is erről. Tettek fel kérdéseket arról, hogy él-e valaki a házban, mert szerettek volna ott nyaralni, és ez egy igazán jó hely ehhez.

Conor gondterhelten nézett.

- Ne aggódj, fiam, senki nem mondott nekik semmit arról a helyről. Ne feledd, hogy mindig van néhány falusi, akik nem bírnak féket tenni a nyelvükre egymás között. Valószínűleg a kérdezősködők tudják már, hogy a hely a tiéd, és hogy most itt élsz. Azt viszont kétlem, hogy tudják, Alex is veled van.

Maggie elfintorodott.

- Voltak pletykák arról, hogy a csempészet aktívvá kezdett válni az utóbbi időben, Kelet - Európából. Legyetek óvatosak, fiúk. Nagyon elszigetelten vagytok ott, és nem akarom, hogy bajotok essék. Bánthatnak titeket.

Rory felállt.

- Most vissza kell mennem a hajóra, de két óra múlva, a vacsoránál találkozunk.

Alex és Conor nem sokkal később maguk is elbúcsúztak, és megígérték hogy még visszatérnek ma este 7-kor. Visszasétáltak a kocsijukhoz, élvezték a nap hátralevő részét, a meleget, a napsütést.

- Nagyszerű emberek voltak, Conor, és tényleg igazán vigyáztak rád.

- Ők a szüleim barátai voltak. A nagyszüleim nagyszerűek voltak, de Rory olyan dolgokat tudott velem megtenni, amilyeneket az apák szoktak a fiukkal. Minden nyáron kivitt  a hajójával, és segített a ház körüli teendőkben. Mindig ott voltak nekem.

Alex megállította őt, és kezét a vállára tette. - Ahogy én is mindig ott leszek neked.

Conor elmosolyodott és két kezébe fogta Alex arcát.

- Ha már elég a sétálásból, nem bánnád, ha valahová máshová mennénk?

- Persze, hogy nem, a lábizmaimat már eléggé megviselték ezt a sok sétát, amit az elmúlt egy órában tettünk - forgatta Alex a szemeit szemrehányóan.

- Nyuszi.

Jeges, kék szemek szűkültek össze.

- Ó, meg fogsz fizetni ezért a megjegyzésért.

- Kétlem, hogy lesz erre neked elég energiád!
Conor észrevette a pillantást Alex arcán, és az ajtóhoz futott. Nevetve dobta le magát a vezető helyére, Alex pedig levetette magát mellé az anyósülésre és olyan módon nézett rá, hogy az ígért mindenféle finom bosszút. Finoman simogatta egy ujjal a fiú térde felett, fel a combját, majd ujjaival Conor kifejező kidudorodására tévedt.

- Hajts, kölyök. Majd foglalkozok veled később

Ez volt a legkényelmetlenebb utazás, amit Conor valaha megtapasztalt. Alex egyik kezét lágyan a combján pihentette, és otthagyta, néha pedig a hüvelykujjával mozdulatokat tett az ágyéka felé. A fiú kétségbeesetten próbált koncentrálni az útra, minek okán rendkívül megkönnyebbült, amikor úticéljukhoz értek, és a piknikező hely mellé, egy kis erdei parkolóba kormányozta az autót. Kikapcsolta a gyújtást, és Alex felé fordult, aki csak bámult maga elé, az arca nem árult el semmit.

- Van valami probléma? - kérdezte Alex ártatlanul.

Conor nem kapta be a csalit.

- Menjünk, mielőtt még valami olyat mondanék, amit később megbánnám.

A két férfi végighaladt a keskeny ösvényen, amely a fák között kígyózott. Az árnyékok rávetődtek az ösvényre, tarka mintázatot létrehozva, hűvös, és kellemes volt átmenni rajta, könnyű szellő rezegtette a fák leveleit körülöttük. Miután fél óra folyamatos felfelé mászás után Conor lelassult, keresett valamit. Az ösvény oldalán, a földben, egy nagy szikla volt, amibe jellegzetes írás volt belekarcolva, különös mintázat futott végig rajta.

- Erre - mondta Conor határozottan, és ráfordult egy újabb szűk ösvényre, amely alig volt látható. Ahogy haladtak, az ösvény fokozatosan egyre csak szűkülni kezdett, amíg végül Alex kezdte azt hinni, hogy jól jött volna, ha hoztak volna magukkal egy machetét. Amikor már tényleg azt hitte, hogy teljesen járhatatlan ez az út, Conor egyszer csak félretolta az ágakat, amik függönyként terültek el előttük, és intett neki, hogy menjen át rajtuk. Egy napsütötte kis tisztáson találta magát, amit sűrű növényzet vett körül. Talán ötven méter széles volt az egész hely, sötétzöld mohaszőnyeggel borítva, és a közepén egy romos épület maradványai voltak. Alig lehetett kivenni, de mégis maradt egyfajta körvonal, ami kivehető volt a kövek közül. A természet már rég visszavette azt, amit az ember régen elhagyott.

Még mindig csend volt. Úgy tűnt, még a szél sem éri el ezt a helyet.

- Ez volt a bányászok kápolnája. Sok réz és ón volt régen ezen a területen. Találtam egy régi térképet, ami a nagyszüleimé volt, és eljöttem ide, hogy felfedezzem, amikor tizenéves voltam. Olyan békés. Elhoztam a könyveimet is, hogy itt tanuljak, vagy csak olvassak, esetleg ha egyik sem ment, csak a felhők formáit nézzem. Conor Alexhez fordult. - Nagyon különleges hely ez számomra, és mindenképpen el akartalak hozni ide, azt akartam, hogy lásd te is.

Alex megfogta az arcát, és lágyan megcsókolta.

- Ez olyan, mint te - természetesen szép és egy kicsit rejtélyes. Köszönöm, hogy elhoztál engem ide.

Conor szégyenlősen hajtotta le a fejét a bókra, Alex szíve pedig elolvadt. Állandóan azon csodálkozott, hogy Conor hogy lehet ilyen félrevonuló. Elővett egy kis piknikterítőt a zsákjából, és leterítette a földre.

- Éhes vagy? Van pár darab Maggie szendvicseiből, és egy kis gyümölcs is. - azzal leült és megveregette a szőnyegen a maga melletti helyet.

Conor levette a zokniját és a csizmáját, és izgett-mozgatta a lábát a puha mohán. Csatlakozott Alexhez a terítőn, és kezét tarkójára kulcsolta.

- Amit mondtál korábban Maggie-nek. Tényleg úgy gondolod, hogy vigyáznod kell rám?

Alex az oldalára gördült, az állát megtámasztotta a kezével, jeges kék szemét pedig a fiúra szögezte.

- Miért kérdezed?

- Majdnem huszonnégy éves vagyok. Jártas vagyok a harcművészetekben, a fegyverrel is tudok bánni. Veszélyes munkát végzek, és jó vagyok benne. Nincs szükségem bébiszitterre.

Alex komolynak tűnt.

- Amikor azt mondtam, hogy te az enyém vagy, nem értetted meg?

Conor szemrebbenés nélkül bámult a szemébe. - Igen.

- Nos, ez azt jelenti, hogy nekem vannak jogaim, hogy úgy érezzem magam, mint egy védelmező. Amikor azt mondom, hogy vigyázni akarok rád, azt úgy értem, hogy gondodat fogom viselni, és szeretlek. Hogy boldog legyél, vigyázni fogok rád. Nincs választásod, hogy elfogadod-e.

Egy erős kéz hatolt be a pólója alá, és megsimogatta ott a hasát, ahol a legkönnyebben tudta megérinteni. A kapcsolat hatására Conor bőre bizseregni kezdett, és élesen szívta be a levegőt.

- Ez nem fer! Megpróbálod elterelni a figyelmemet.

A simogatás könyörtelenül folytatódott.

- Nem, én csak hagyom, hogy tudd: olyan keményen foglak megdugni, hogy nemhogy vitatkozni, gondolkodni sem leszel képes egyáltalán.

Conor megpróbált elgurulni, de Alex egy határozott nyomással a földhöz szegezte. 

- Mit gondolsz, hova mész? - Alex lefogta a combját, és még erősebben tűzte a földhöz. - Nem mondtam, hogy megmozdulhatsz.

Félretolta Conor pulóverét, felfedve a feszes, halvány bőrt és a sötét, csábító mellbimbóját. Mindkét kezével folytatta a szelíd feltárást, nyomon követve Conor testének körvonalait. A finom bőr megremegett, miközben megérintette azt a kezével, az izmok megfeszültek és ellazultak, ahogy áthaladt rajtuk Alex keze. Aztán ráfókuszált a sötét rügyre, finoman megpöckölte az ujja hegyével, amíg Conor fel nem nyögött, majd megkerülte annak udvarát hüvelykujjával, fokozatosan növelve a nyomást. Előrehajolt, hogy foglyul ejtse Conor ajkát, szorítsa és kínozza. Conor makacsul összepréselte őket, megtagadva a hozzáférést mindaddig, amíg egy éles csípés a mellbimbójába zihálást nem okozott. Alex azonnal kihasználta az előnyét, nyelvével előre támadott, felfedezve és ízlelgetve, végigfuttatva a sima, fehér fogakat, mielőtt még mélyebbre mártja azokat. Conor az alatta levő terítőt markolászta. Farka a saját életét élte, és ruhájának határaival harcolt. Alex visszavonult és megengedte neki, hogy lélegezzen, és vigyorgott azon, hogy milyen rángatózás folyik alatta. Ismét előrehajolt, és a fiú nyakát nyaldosta, annyira rányomva, hogy egy kicsit fájt, majd tovább folytatta az útját, lefelé, amíg minden mellbimbóba bele nem harapott.

Conor háta ívbe hajlott, a karcsú nyakán az inak megfeszültek, amint fejét hátravetette az örömtől. Úgy tűnt, mintha testének minden egyes pontját tűszúrások érnék, ott, ahol Alex megérintette, vagy megnyalta kicsit. A nyomás a csípőjén enyhült, mire kinyitotta a szemét, és látta, hogy Alex felette áll, lassan és tudatosan eltávolítja magáról a ruhát. Egy ideig csak állt ott, a majd 190 centis dicsőséges meztelenségével, és egy olyan kifejezéssel nézett rá, amely azt ígérte: nincs kegyelem.
A csodálatos fasza büszkén állt a rá szegeződő figyelem hatására, gyengéden simogatta magát, szemét egy pillanatra sem levéve Conor arcáról.

- Akarod, hogy a magamévá tegyelek?

Letérdelt hozzá, kinyitotta a nadrágját, szétrántotta, a fehérneműt egy mozdulattal letépte a bokájáig, majd teljesen levette róla.

- Szeretnéd, hogy addig dugjalak, amíg sikítozni nem fogsz?

Conor merev farka válasz volt a kérdésre, mert úgy tűnt, nem lesz képes egy épkézláb szót sem kiejteni, hogy válaszoljon, ám Alex tovább simogatta magát lágyan.

- Azt hiszem, igen, de neked is el kell mondanod nekem. Mondd el, mit akarsz, hogy csináljak veled, és átkozottul biztos lehetsz benne, hogy megteszem.

Conor fészkelődött egy picit, mire Alex térdét a keskeny csípőjére nyomta, megakadályozván őt a mozgásban. Finoman jobbra-balra csapott a fiú farkára, Conor pedig nyöszörgött.

- Szörnyeteg! Engedj el!

Alex a fejét rázta.

- Ó, én nem így gondolom.

Egy kezébe vette Conor mindkét csuklóját, és a földre szegezte őket. Előrehajolt, megnyalta Conor csöpögő farkának hegyét, majd lehajtotta a fejét, hogy a szája a fiú golyóit érje.

- Bassza meg, Alex! Kérlek...

- Mondd ki, hallani akarom, ahogy könyörögsz azért, hogy a magamévá tegyelek.

Lehajtotta a fejét, hogy ismét a golyókat szívja, amelyek egyre szorosabbak és nehezebbek lettek. Alex elengedte a csuklóját, karjait összekulcsolta Conor térdei alatt, és úgy hajlította őket, hogy egymástól minél távolabb legyenek. Farkának hegyét finoman a fiú seggének hajlatába tolta, finoman szürcsölte annak nedvét.

Conor megpróbált távolabb kerülni tőle, de amikor sikerült ez neki, csak annyit ért el vele, hogy fenntartsa a kapcsolatot, semmi többet.

- Kérlek, Alex, szükségem van rá, hogy bennem legyél. Mindent megteszek, amit csak akarsz, csak áááh...!

Felszisszent, ahogy Alex előre támadott, felnyársalta őt egyetlen hatalmas lökéssel. Mélyen benne, Alex addig nyomta magát, amíg kényelmessé nem vált neki, Conor lábait még magasabbra emelte fel, összecsukta őket, aztán visszavonult és ismét előre szúrt, úgy, hogy Conor felsikoltott. Hihetetlenül teljesnek érezte magát, ahogy elérte a korlátait, csodálatos és félelmetes volt egyszerre. Minden idegszálát élőnek és örömmel elteltnek érezte. Alex elkezdett egy erőteljes ritmusban tolni, verve a fenekét minden átható lökésével. Conor belső izmai szinte megragadták Alex farkát, ahogy az megrándult az örömtől. A férfi káromkodott, ahogy azért küzdött, hogy minél tovább késleltesse saját elélvezését. Könnyek folytak le Conor arcán, a saját nyelvébe harapott, szeme könnybe lábadt. A korábban kifejtett erő miatti zúzódások fájtak neki, de most már imádta minden egyes másodpercét ennek a gyötrelmes örömnek, lihegve és nyöszörögve, amíg végül már nem tudta elviselni többé. Magja a levegőbe fröccsent, és érezte, ahogy az a gyomrára és a mellkasára esik. Alex nem állt meg. A szemét szorosan összecsukta, minden erejével koncentrált, ám ahogy Conor megszorította a keménységét, az elég volt ahhoz, hogy ő is a szakadék szélére sodródjon. Összerándult újra és újra, szivattyúzta Conorba meleg magját, a végső birtoklás jegyében.

Végül megengedte magának, hogy pihenjen, felengedte Conort a szoros présből, ami a zúzódásokat okozta. Előrehajolt, és lecsókolta a sós könnyeket Conor arcáról, majd ismét a magáévá tette a száját. Ezúttal nem volt ellenállás, Conor szenvedélyesen viszonozta. Alex a hasára gurult, és oldalról nézett rá.

- Akkor és úgy teszlek a magamévá, ahogy és amikor csak akarom. Világos?

Conor szelíden bólintott, és habár az agya tiltakozott az ilyen mértékű arrogancia hatására, a teste soha nem lenne képes kifogásolni a dolgot.

Végül megtisztították magukat, és visszasétáltak az erdőn át az autójukhoz. Itt volt éppen az ideje, hogy vegyenek egy friss fürdőt, és váltsanak egy másik ruhát, mielőtt visszatérnének a faluba, hogy elfogadják a vacsorameghívást. Még mindig volt elég italuk, szóval amíg Rory elégedetten szürcsölte a finom, habos sört, Alex és Conor megkóstolta Maggie gyümölcsös puncsát. Alex ki volt téve a kérdések özönének: hogyan találkoztak, a karrierjéről, a szüleiről, a szeretetről, mit szeret és mit nem, amíg Rory véget nem vetett a kihallgatásnak azzal, hogy éhen halnak. Megegyeztek, hogy nem beszélnek részletesebben arról, hogyan is találkoztak, csak nagy vonalakban arról, hogy mi volt a közös munka.

- Maggie éppen eleget aggódik értem, hogy kényszerítsen minden részlet elmondására, amit tőletek megtudok.

Alex elintézte az egészet egy jó humorral. Szerette Penrissenéket, mivel nem volt hiány cseppet sem Conor védelmezéséből és iránta való szeretetükből. A desszert felénél tartottak éppen, amikor megcsörrent a telefon.

- Sajnálom, de fel kell vennem. A csapat szigorú utasítást kapott, hogy csak vészhelyzet esetén hívjanak.

Kisétált a kertbe, a telefont a füléhez szorította, és aggódó arckifejezéssel tért vissza. A kezét Conor vállára tette.

- Nagyon sajnálom, de nem fogok tudni visszamenni veled ma este. Merriott felügyelő nagyon súlyosan megsérült egy közlekedési balesetben, és ott kell lennem.

Conor felnézett rá.

- Veled megyek.

- Nem. Nincs szükség arra, hogy mindkettőnk szabadsága véget érjen. Csak pár napba telik az egész, és visszatérek. Addig el tudsz lenni autó nélkül?

- Tudsz kölcsönözni egy dzsipet, Conor. - ajánlotta fel Rory. - Ritkán használják, és örömmel adjuk neked oda egy körre.

Minden el volt rendezve. Egy órával később Conor már búcsúzkodott.

- Máris hiányzol.

Megölelte a férfit, és hosszadalmasan megcsókolta.

- Hívj fel reggel, ha minden rendben van. És adja át üdvözletemet a családjának.

- Olyan hamar visszatérek, amilyen hamar csak tudok. Ne kövesd nyomon a csempéseket egyedül. Ígérd meg.

- Megígérem. - intett szomorúan, ahogy Alex elhajtott, és hirtelen üresnek, elveszettnek érezte magát nélküle.

Conor mindig szerette a magányt és a békét, amit a ház árasztott. Mélyen legbelül megmaradt benne ez, hogy hetekig nem vágyott társaságra, de most minden kicsit sivárnak tűnt. Korán kelt, csatlakozott Roryhoz a rakparton, kipakolták az éjszakai fogást. Alex felhívta, és megtudta, hogy biztonságban hazatért. A kórházban van, és a kollégája kikapcsolta a hívásokat. Akart venni egy kiadós, éjszakai alvást, hogy másnap visszatérhessen. Ez azt jelentette, hogy még öt napot együtt tölthetnek, mielőtt ismét a munkába vetnék magukat.

Conor szörfölt és úszott, sokat evett Maggie házi főztjeiből, és visszatért a házhoz aznap este, abban a boldog tudatban, hogy Alex hamarosan visszatér. Otthagyta a dzsipet a megszokott helyszínen, és végigsétált a ház felé vezető úton.

A hold olyan fényesen világított, hogy nem is kellett neki fáklya. Ha ő nem is élvezte az ezüstös csillogás okozta látványt, azért megcsodálta a csillagokat a tiszta, bársonyos égen, és ennek köszönhetően hamarabb észrevehette volna, hogy a ház ajtaja is nyitva volt. Mire már majdnem az ajtóhoz ért, akkor jött rá, hogy valami nincs rendben. Óvatosan nyitotta ki még jobban az ajtót, de semmiféle veszélynek nem volt jele. Hirtelen izmos karok ragadták meg hátulról, és a másikat a nyaka köré szorította. Conor harcolni kezdett, hogy kiszabaduljon, küzdött és sikerrel járt. Visszafelé rohant az úton, ám egy nehéz test rávetődött, és ő lezuhant a földre. Kifulladva igyekezett a térdére támaszkodni, és rúgni, amivel számára elégedett kapcsolatot teremtett a támadójával. Egy durva hang morgott:

- Fogjátok le a kurvát, és kapjátok fel.

Hárman voltak: a hang, aztán aki lefogta a lábát, majd végül a harmadik, aki öklével az arcába csapott, aminek eredményeképp a csillagok az égen kezdtek elhalványulni a szemei előtt. Zavartan állt a lábára, egyik karját fájdalmasan csavarták hátra a háta mögött. Érezte, ahogy lassan szivárog a vér, végig az arcán.

- Tartsátok.

Két férfi fogta a karját, és tartotta őt, amíg a harmadik kijött a fényből, elé. Sötét hajú, bajszos, és ragyás bőre volt. Olyan gyorsan, mint egy kígyó, hátrahajtotta Conor arcát: - Hol a térkép? Az akcentus ismerősnek tűnt, de Conor nem tudta hová tenni. 

- Nem tudom, miről beszél. Ki vagy te?

- Én kérdezek.

Újra csapott egyet az öklével a gyomrába úgy, hogy kétrét görnyedt a fájdalomtól.

- A térkép. Add ide nekem.

Conor vért köpött a földre.

- Baszd meg.

A kérdező intett az egyik férfinek, aki tartotta őt, majd egy rongyot nyomott az arcába. A vegyszerek szagának hatására Conor másodperceken belül eszméletlen volt. Keze és lába össze volt kötve, fejére egy zsákot húztak, és minden teketória nélkül az egyik férfi a vállára lendítette, úgy cipelték el a sötétben.