Küldetés

Magyarországon elsőként szeretném megismertetni az embereket a meleg romantikus könyvekkel. Könyvajánlók, ismertetők, egy-egy lefordított történet is megtalálható lesz itt.

Könyvlista

Brooke McKinley - Shades of Gray

2015.04.11. 22:16 :: igazságos

shades_of_gray.jpg

 

Miller Sutton FBI ügynök, látni kezd néhány aggasztó szürke árnyalatot az ő fekete - fehér világában. A kétségei megtestesüléseként, szemtől - szembe találja magát Danny Butler-el, a középszerű kábítószer - kereskedővel. Miller azt reméli, hogy csaliként használhatja arra, hogy elkaphasson egy sokkal nagyobb halat: Roberto Histenoza drogbárót, akit Miller évek óta hiába próbál elkapni.

Dannynak nem érdeke, hogy bemártsa főnökét, mert egyfajta hűséget tanúsít iránta, másodsorban tudja azt is, hogy aki Histenoza ellen fordul, annak garantált a halálos ítélet. Vonakodva mégis beleegyezik, hogy együttműködjön Millerrel, habár ahogy azt gyanította, nem tartott sokáig az, hogy Histenoza rájöjjön az árulására.

Millert meglepte, hogy Danny nem az a szokásos kábítószerrel kereskedő - bűnözők egyike, mint amire számított, Danny pedig találja magát úgy, mint aki kétségbeesetten vonzódik Millerhez, annak veleszületett jóságához. Alig kezdik felfedezni egymás iránti szikrázó vonzódást, amikor Histenoza jobbkeze követni kezdi őket, így mindketten hamarosan futhatnak az életükért és az egymás iránti szerelmükért.

Értékelés:

Ezt a könyvet mindenkinek első olvasásra ajánlom, aki szeretne megismerkedni a meleg - romantikus könyvekkel.

Mai korban játszódó romantikus, akció- krimi. Rendkívül izgalmas, nagyon jó történet, nem lehet abbahagyni, ha egyszer belekezd olvasni az ember. Intenzív és csodálatos! Külön pont, hogy megkérdőjelezhető benne egy-két dolog, emiatt is kétségessé válik a boldog vég. A két főszereplő kapcsolata is folyamatosan fejlődik, barátságból szerelemmé, illetve a megunhatatlan, klasszikus ellenségekből - barátok alakulása a szeretet miatt.

Miller Sutton, FBI ügynök karaktere is ismerős: a mindent fekete - fehérben látó, jónak - rossznak gondoló, két végletben gondolkodó ember. Miller meggyőzi Dannyt, hogy segítsen neki Histenoza elfogásában, tanúskodjon ellene. A többit nem írnám le, de mindkét embernek volt/van felesége, így kettejük románca kissé nehézkesen alakul ki az elején, bár a vonzás intenzív, erőteljes és magával ragadja az olvasót is. Miller Danny hatására rengeteget változik, Dannynak is próbál ellenállni. Ritkán lehet ilyen történetet olvasni, ahol sötétebb világot ábrázolnak, sötétebb karakterek vannak, a könyvek többségében a szokásos, tökéletes hős jön össze a másik hőssel, itt inkább anti - hősök és emberközelibbek, nem tökéletesek a szereplők.

Ez egy nagyszerű, akciódús történet, két férfi szerelméről, ahol nem igazán a szex - jelenetek dominálnak, itt, ebben a könyvben az érzelmekre helyezi az író a hangsúlyt. 

Lehengerlő, egész egyszerűen szerethető könyv, nehéz elhinni, hogy a szerzőnek ez az első és egyetlen könyve,s csalódottan lehet tudomásul venni, hogy nincs több könyv, amit olvasni lehetne tőle.

Ezt a könyvet azoknak is ajánlom, akik szeretnék elkezdeni valahol, de nem hajlandóak még lemondani a sima, romantikus könyvekről sem: garantáltan a kedvenc könyvek közé kerül bárkinél, aki elolvassa. :)

 

 

komment

süti beállítások módosítása