Amaranthya - Tűz és Jég
Egy különlegességgel szeretnék szolgálni ebben a posztban, egy angolról magyarra lefordított, folytatásos történettel, amelynek hatására kedveltem meg a meleg romantikus történetek olvasását.
A literotica.com-on nagyon sok történet van, minden kategóriából, kiváló segítség angol tanuláshoz, szituációk gyakorlásához, a hétköznapibb angol nyelv megismeréséhez. Rengeteg történet található itt, meleg-nem meleg téma, mint a történelmi, vagy éppen kényesebb kategóriákban.
Amaranthya a meleg történetírók közül nagyon népszerű volt egészen addig, amíg egy kiadóhoz nem szerződött le. A kinti kiadók közül rengetegen böngészgetnek, keresnek, kutatnak a literoticán új tehetségek után, szerződnek velük. Mihelyt ez bekövetkezik, sajnos az írónak le kell vennie a publikált történetet, amit később megszerkesztve, kibővítve, könyvként a kiadó értékesít.
Egy ilyen történet a Tűz és Jég is. Amikor először olvastam, teljesen lenyűgözött, lenyűgöz az azóta több részből álló történet. Újra és újra előveszem, a blogjára látogatok, szinte remegve várom a következő LM Somerston blogjára kirakott történetet, amik mindig rendre érkeznek folyamatosan a mai napig is. Eddig egy megírt történetet jelentettek meg tőle, de már három könyv előrendelhető státuszban van. Ezek a könyvek korábban olvashatók voltak nyilvánosan, el is mentettem tőle mindent egy külön dokumentumba.
1. fejezet
Alex Courtney úgy járkált fel - és alá az egész csapat előtt, mint egy ketrecbe zárt tigris, aki szabadulni akart a helyzetből. Jeges, kék szemei dühösen villantak, halvány szőke haja úgy nézett ki, mintha egy, a kezével való birkózócsatán ment volna keresztül. Tényleg az volt. Motyogott és káromkodott.
"Még egy! Ezzel már négy az eltelt két hónapban - ez a kibaszott pszichopata játszik velünk"
A felgyülemlett frusztráció miatt, dühösen csapott öklével a falba. Néhányan a csapat tagjai közül, akik igyekeztek alig láthatóan összerezzenni - szinte együttéreztek a férfi beütött kezével.
Az önmagának okozott fájdalom hatására úgy tűnt, dühe mérséklődött, és olyan gyorsan távozott, mint ahogy keletkezett Alex hat láb, három hüvelyk (?) testéből. Ezek után kezeivel megpróbálta kitörölni a hét napon át tartó, szakadatlan munkától kialakult kimerültséget a szemeiből. Sajnos, az akciója ezúttal is hatástalan maradt, képtelen volt eltüntetni a mély, fekete köröket a szeme alól. Végignézett a csapata tagjain, akiken ugyanolyan elgyötörtség és kimerültség látszott, mint saját magán. Ellágyuló és kontrollált hangon újra megszólalt:
- Menjetek haza, mindannyian. Pihenjetek egy éjszakát. Töltsetek el egy kis időt a családotokkal, hogy holnap reggel frissen kezdhessük a reggelt!
Mialatt a nyomozók fokozatosan leléptek, megpróbálván a normális élet néhány pillanatát ismét átélni, Alex vakon bámult az elé rakott áldozatokra. Négy fiatal arc nézett rá vissza, vádlón. Négy fiú, akik már leélték az életüket, akiket feldaraboltak, majd kidobtak, mint egy zsák szemetet. Mintha a fiúk ugyanazokba a klubokba jártak volna, ugyanazokon a helyeken táncoltak, ittak és ettek volna, mint ő, és mintha úgy érezte volna, hogy saját családtagjait veszítette volna el. Ez az egész ügyet nagyon személyessé tette Alex számára. Alex jól ismerte mindegyiküket, a hibáikat és a képességeiket, a reményeiket, az álmaikat éppúgy, mint a családjuk kétségbeesését és bánatát.
Az első gyilkosság már két hónapja történt, és az egyetlen kapcsolat az áldozatok között az volt, hogy mind melegek. Ez a tény önmagában elég lett volna, de mindent ki kellett deríteni az áldozatokról, minden kapcsolatot fel kellett deríteni. Persze, voltak véletlen egybeesések: ketten, az áldozatok közül fogorvosok voltak, ketten egy moziba mentek, egy főiskolai barátja, és annak barátja, aki Alex barátja is volt. Az áldozatok mind ugyanabba a típusba tartoztak - magasak, karcsúak, sötét-hajúak sápadt bőrrel. Mindig csak ez a típus ment. Ez volt minden, ami összekapcsolta őket. Semmi, ami jelentősnek számíthatna, és semmi, ami ténylegesen és megkérdőjelezhetetlenül összekapcsolta volna a négy áldozatot.
A rendőrségen belül emiatt folyamatosan a rettegés és a félelem uralkodott, éppúgy, mint az egész kis létszámú, meleg közösség között. A paranoia mindenkin áthatott, még a saját csapatán is érezhető volt, vádaskodások repültek a szélrózsa minden irányába, és bárki, aki ennek hangot is adott, netán véleményt nyilvánított, kereszttűzbe került. Alex még soha sem tapasztalt ehhez foghatót a karrierje során, soha ennyi ostoba szamárral nem volt dolga. A média mohón vetette magát az ügy minden egyes apró információjára, kiemelve a rendőrség tehetetlenségét. Alex gyűlölte, hogy mindennek a csapata issza meg a levét. Fájt neki, hogy hiába tesz meg mindent a csapata, hiába dolgozzák ki a belüket, mégis igen kevés információ állt rendelkezésükre. A csapat tagjai igyekeztek nem törődni ezzel, de nem lehetett tudni, milyen hatással lehetett ez rájuk. Alex azt remélte, egy éjszaka távol az esettől, új perspektívát hoz számukra a következő reggel.
Alex felsóhajtott, majd felkapta az összegyűrődött kabátját a székről - a kabátot beadni a tisztítóba volt a következő napirendi pont, ami felkerült az egyre bővülő teendők listájára. Szerencsére, a házvezetőnője, Agnes, egy áldott lélek, rendben tartotta a házat és főzött is rá. Ha ő nem lett volna, kizárólag szendvicseken élne, vagy a nyomornegyed menzáján.
Jelen pillanatban azonban, minden, amire vágyott, egy kiadós zuhanyzás, borotválkozás, majd alvás, ami az utóbbi időben ritka luxussá vált. Szemei elnehezültek, a koponyája alján való tompa fájás állandósulni látszott.
Most ez egyszer örült, hogy egyedül megy haza. Hála Istennek, neki magának nem kellett aggódnia egy barát miatt - viszont annál inkább foglalkoznia kellene az egyedüllét problémájával. Sokkal jobb volt elfogadnia a magányt, mint a pánik érzését, amikor a szerelme késett.
Még egy utolsó pillantást vetett a szobára: félig üres kávéscsészék, villogó monitorok, aktákkal túlcsorduló ládák - mindezek tanúskodtak arról, milyen nehéz eseten dolgozik a csapata. Mindnyájan megérdemelték a korán lefekvést, ő maga is alig várta, hogy hazamehessen, egyen, majd összeomoljon a paplan alatt. Alig emlékezett arra, mikor aludta utoljára ki rendesen magát. Az, hogy hazamenjen és kialudja magát, valamint az, hogy kikapcsolja az agyát két különböző dolog volt. Minden alkalommal, amikor lehunyta a szemét, a négy fiatal arcát látta. Az alvásmegvonás számára eddig sem volt probléma, de akkor sem veszik több hasznát, ha a kimerültségtől összeomlik.
Aznap este, amikor már otthon, magányosan, a forró vízzel teli kádban ücsörgött, új gondolatai támadtak. Az biztos, hogy ez nem az anyja karácsonyi gyógyfüves habfürdője miatt lehetett, bár az illata nagyon jó volt. De önmagában ez az új ötlet végre reményt adott, hogy talán ez az új megközelítés eredményes lehet. Alex hagyta, hogy a forró, illatos víz megnyugtassa a fájó testét, és a szokásosnál hosszabb ideig áztatta magát. Egy gyors zuhanyzást nem lehet összehasonlítani egy hosszú, kiadós fürdéssel. Miután Alex eldöntötte, mit fog tenni, úgy érezte, hogy sokkal nyugodtabb lett, a feszültség elillant a testéből. Amikor a víz kezdett kihűlni, sajnálkozva szállt ki a kádból. Levette a vastag fürdőköpenyt, ami a fürdőszoba ajtaján levő fogason lógott, majd a konyhába ment, ahol Agnes a sütőben hagyta az elkészített ételt: egy tál pörköltet. Alex örömmel ette meg az ételt. Agnes nagyszerű szakács, aki pontosan Alex ízlése szerint főz.
A tiszta ágynemű és a puha paplan az ágyán mennyei volt. Már jóideje annak, hogy bárki is használta volna az ágyat Alexen kívül, ami miatt ismét átadta magát a sajnálkozásnak. Mégis csak lenne elég hely Mr. Igazi számára. Átkozottul könnyebb volt elképzelni a tökéletes férfit, viszont annál nehezebbnek bizonyul megtalálni a valóságban. Már volt erre pár esélye a múltban, de eddig még soha nem volt tartós kapcsolata. Alex elhatározta, megtalálja azt az embert, akinek pontosan arra van szüksége, amit ő tud adni. Szerette az irányítást a hálószobában. Ez nem volt számára olyan fontos, habár tudta, ő született vezető, és szüksége volt az effajta szerepre. Szerette az erős, intelligens férfiakat. Ez egy találós kérdés, és a férfi nagyon remélte, hogy egy napon majd megoldódik ez is, addig is nem igyekszik az erőlködéssel.
***
A következő reggel Alex lelkesen várta a csapatát. Kicsit ideges volt attól, hogyan fog reagálni a csapata a tervére, de aztán rájött, hogy ő visel minden felelősséget, és a csapatnak vele kell tartania, akár tetszik nekik, akár nem, megnyugodott. A takarítók ismét kiváló munkát végeztek a szobában, Alex mélyen tisztelte a munkájukat, hogy képesek voltak ilyen körülmények között is rendet teremteni. Megtöltötte és bekapcsolta a vízforralót, előkészítette a kávét és a szendvicseket, ami enyhítette a feszült várakozást. Előzetes befizetés, ami ellensúlyozza a bajt, amit hamarosan kapnak majd a tagok.
Mindenkinek odaadta a reggelit, nem törődve a gyanús pillantásokkal, ami a csapattagok szemében villant fel.
- Mi a helyzet, főnök? Ne mondd, hogy ... valami kibaszott újságírót kell ismét elintézni? - bukott ki a veterán őrmesterből.
- Nah. Ez nem lehet az, őrmester. Ez nem éri meg a szalonna darabolást. Ez a valami még annál is rosszabb lehet. - gondolkodott hangosan Peter Harris nyomozó. A főfelügyelő engedélyezte, és a főnök viseli a felelősséget.
- A főnökök is lehetnek szentek, de a Szeplőtelen Fogantatást még ők sem tudják kezelni.
Alex erre felhorkant az íróasztal végéből. - Majd ti fogjátok. Még ha én hajlandó lennék csapatot váltani, amit egyenlőre nem vagyok hajlandó megtenni, a főfelügyelő, Mary Sissons aligha lenne az első, akit hívnék. Olyan, mintha az anyám lenne! - mire csapata hangosan felnevetett, Alex pedig elmosolyodott.
- Mélyen elszomorít, hogy semmivel sem tehetek a kedvére, a bűntudat legcsekélyebb jele nélkül, a karakteremből kifolyólag.
Az őrmester felhörpintette a kávéját.
- Az utolsó alkalommal, amikor reggelit vettem, a tulaj azt mondta, hogy a túlóra költségvetés már nem fedezi.
Alex fanyarul mosolygott. - Nos, ez igaz. Azonban ez nem az, amiről ma reggel beszélnünk kell. Gondolkodtam egy kicsit az éjjel - mire kósza nyögések és szarkasztikus megjegyzések érkeztek - Igen, ez néha előfordul. Különben is, úgy döntöttem, új irányból kell megközelítenünk az ügyet. Szükségünk van egy csalira - hallgatott el, hagyván, hogy a hallottak eljussanak mindenkihez.
- Mit jelent ez pontosan? Phil Cole, a csapat legfiatalabb tagja, a többiektől eltérően, kissé idegesebben kérdezte.
- Ne aggódj, Phil, a segged biztonságban van. Túl öreg vagy, és közel sem elég szép.
Cole láthatóan megkönnyebbült erre, majd tovább rágcsálta a szendvicsét.
- Szóval, ha nem én, akkor ki?
Alex erre megkeményítette magát: - Soha nem gondoltam volna, hogy ilyet hallok tőletek, amikor csak rá kell nézni a négy áldozatra, de azt akarom, hogy találjatok nekem egy barátot.
Az Alex iránti tisztelet jelének tudható be az, hogy a csapat tagjai nem törtek ki ekkor hisztérikus nevetésben. Némi fulladás, néhány kreatív káromkodás ugyan hallatszott, de igyekeztek visszafogni magukat. Mindannyian idősebbek és tapasztaltabbak voltak Alexnél, ennek ellenére elismerték a férfi eredményeit és munkásságát, bátorságát, amivel kiérdemelte a pozícióját. Alex is megingathatatlanul támogatta őket, pénzt és figyelmet nem sajnálva a viselkedésükért. Szóval, ők vele nevettek, nem rajta.
- Rendben, főnök. Pontosan ki is az, akit keresünk? kérdezte Higgs őrmester, a legelső, aki az őrmesterek közül felszólalt. Már 30 éve dolgozott a rendőrségnél, soha nem szakította meg semmiért.
- Nem lesz könnyű - jelentette ki Alex. - Kísértésbe kell ejteni a gyilkost, ami azt jelenti, hogy nagyon fiatal, maximum 25 éves, hat láb magas, sötét hajú, jóképű férfit keresünk - aki valószínűleg pontosan úgy néz ki, amilyen ő maga. Ez a profil.
- És meleg?
- Nem feltétlenül Sarge, de akkor szükségünk lesz egy kurva jó színészre. Ja, és a rendőrségen belülinek kell lennie, nem civilnek.
- Krisztus, főnök, nem kérsz te túl sokat?
Alex már próbált egy valószínű jelöltre gondolni, de senki nem jutott az eszébe. Azt remélte, hogy talán valaki más kaphat ihletet.
Ezt követően csend támadt, mindenki törte a fejét ezen. Néhányan felvetettek egy-két nevet, de Alex különböző indokokra hivatkozva mind elutasította:
- Még mindig csak öt láb hat - talán állítsuk cölöpökre?
- Ő körülbelül olyan jóképű, mint egy kutya.
- Mi a fene számít jóképűnek? Én csak lányokat fixírozok!
- 25 éves legyen, ennek pedig már volt arcplasztikája!
Ezután azonban Higgs őrmester csettintett egyet.
- Megvan! Nem is tudom, miért nem gondoltam rá hamarabb.Ujjaival az asztalon dobolt, és nagyon elégedett volt magával.
Alex a szemét forgatta, és eltúlzottan sóhajtott.
- Higgs, el fogod mondani a többieknek, vagy titokban akarod tartani?
Higgs erre csak mindenttudóan vigyorgott. - A legjobb, ha megmutatom, főnök.
A csapat többi tagja is el akart menni az eseményre, de Alex visszaküldte őket dolgozni, mondván: Ti nem egy kibaszott szépségversenyen vagytok, vagy mi! Vége a szünetnek. - Ezt követően a többiek visszatértek az asztalukhoz, Alex pedig Higgs-el tartott a lépcsőház irányába. Elindultak lefelé, de olyan érzése támadt, mintha mindig a földszinten lennének. Alex tudta, hogy már legalább két szinttel alatta vannak, de még soha nem járt a pincében, ahol a bizonyítékokat tárolták. Az alagsorban kapott helyet mindent tárolandó dolog: porosodó akták, lőszerek, elkobzott kábítószerek és egyéb csempészáruk - minden olyan dolog, amit biztonságos helyen kellett tartani. Sötét volt, fűtetlen, és mindezek tetejébe egy olyan őrmester uralkodott itt, akit az emberek előszeretettel szoktak "Sátán"-nak,vagy a "Megtestesült Ördög" -nek nevezni. A börtön szó, ezt a helyiséget jelentette, mivel ide olyan személyek kerültek, akiknek a büntetésüket kell itt tölteniük egyéb kisebb vétségek miatt, a rendőrségen belül. Mindazonáltal, ez az osztály bizonyult a legjobb adminisztratív nyilvántartó részlegnek.
Alex megborzongott, miközben a komor, szürke folyosón sétáltak:
- Higgs, értékelem az erőfeszítéseidet, de Sátán őrmester középkorú, homofób és utálja a seggem.
Higgs felhorkant:
- Nem miatta jöttünk ide.
Higgs belépett egy ajtón, amely utoljára körülbelül 1965-ben látott friss festéket, és amikor beléptek, a szobában levő dekorációk sem tanúskodtak sokkal jobb állapotról. A terem végében levő pult mögött, a szóban forgó őrmester meredt rájuk:
- MitakarszHiggs? - feltűnően igyekezett Alexxel nem törődni. Alex szintén így tett, hagyta, hogy Higgs beszéljen.
- Öt percet az asszisztensével. Hol van?
Sátán ravaszan nézett. - Foglalt. - kis disznó szemei kíváncsian villantak.
- Nos, akkor adj neki szünetet, hogy beszélhessünk vele.
Sátán összeszorította kövér ajkait. - Nem kap szünetet. Kibaszottul lusta.
Higgs morgott, mint egy kiéhezett bulldog. - Elvesztettem a türelmemet, Barney, hol van? Csak várakoztass még tovább, és te leszel az, akiről a következő képet kiakasszuk a menza hirdetőtábláján.
Bármi is volt ez a kép, Alex nem akarta inkább tudni, de a beígért fenyegetés mágikusan hatott a férfire, aki csak durcásan mormogott:
- 7-es szoba. Kopogj magad.
A 7-es szoba egy nehéz vasajtó mögött volt, egy kis grillel benne - nem csoda, hogy ismert volt, mint egy börtön, és úgy is nézett ki. Higgs megragadta a rozsdás kilincset, lenyomta, de az ajtó zárva volt. - Krisztus, az szemét. Eltartott egy kis ideig, amíg Higgs kinyitotta az ajtón levő zárakat, majd Alex szorosan a nyomában lépett be a szobába. A szoba hideg volt, és nedves, nagyon kevés fénnyel, de a leghátsó részében poros dobozok és állványok között egy kis lámpa fénye villant fel, fogmosás hangja hallatszott
Higgs kiáltott egy hello-t, mire a hangok abbamaradtak. Lépések visszhangoztak, miközben az emberük, egy seprűvel eléjük ment.
- Most mi a fasz van, te szadista?
Elvakulva a fáklyától, Alex védőn a szeme elé tartotta a kezét és pislogott.
- Ó, sajnálom uram, nincs sok látogatóm idelent - mondta a férfi, hangja mély volt és puha, kicsit védekező.
Alex megrázta a fejét.
- Tényleg? Meglepsz. Kapcsold ki a lámpát, és gyere ide, ahol láthatlak.
A hang tulajdonosa engedelmeskedett.
- Neve?
- Trethuan, uram. Conor Trethuan nyomozó.
Conor mocskos, alaktalan overallt viselt, hozzá kesztyűt és sapkát. A félhomályban lehetetlen volt megmondani, hogy nézett ki valójában, Alex pedig felsóhajtott. - Hozd rendbe magad, és egy óra múlva jelentkezz az irodámban. Higgs majd megmondja, merre keresd - azzal megpördült, és igyekezett a lépcsők irányába, igyekezvén elkerülni a Sátánnal való újabb összetűzést. A férfi kényelmesen tett-vett, Alex ezen egyáltalán nem lepődött meg. Csak egy zsarnok volt, aki ráadásul még gyáva is.
Alex visszament az irodájába, leült, hogy ellenőrizze az e-mailjeit, a hivatalos feljegyzéseket, a hangüzeneteket, és a levélszemetet is rendbetegye, amik összegyűltek az asztalán. Sikerült mindent rendbetennie, annak ellenére, hogy alig várta, hogy láthassa Conor Trethuant, tisztán és rendesen felöltözve, hogy részt vehessen a tervében.
Pontosan egy óra múlva határozottan kopogtak az ajtaján. A férfi felnézett az előtte hegyekben tornyosuló papírmunkából, a látogatóra. A szíve ekkor megállt, szája kiszáradt. Előtte állt a legszebb ember, akit valaha látott. Trethuan nyomozó nem egyszerűen csak jól nézett ki, ő megdöbbentően szép volt. Talán egy árnyalattal magasabb volt hat lábnál, de nem sovány. Haját lófarokba húzta hátul, de néhány tincs rakoncátlankodva kiszabadult, és a faragott arccsontjára esett. Smaragd szemei szinte csillogtak, a hosszú, sötét szempillák alól. A puha ajkak ígértek.... Alex megrázta magát, hogy kikerüljön a félig álomszerű állapotból. Valami megakadályozta, hogy az előtte álló férfiben a nőies vonalakat keresse, de nem volt benne biztos, mi is ez. Lehet, hogy a sápadt bőrt halvány borosta árnyalta? A fiatal nyomozó kopott farmert hordott, amely kiemelte testének vonalait, hozzá bőr övet vett. Világoskék pamut inget viselt, amelynek ujjait feltűrte a könyökéig. Alex hirtelen azon kapta magát, amint elképzeli, milyen lenne, ha az övet kiengedné, lecsúsztatná, körbetekerné a fiú csuklóján, amivel rávenné, hogy a fiú kegyelemért könyörögjön. Alex nagyon remélte, hogy ezekből a gondolatokból semmi sem tükröződik vissza az arcán.
Alex egy mély lélegzetet vett, és minden istenségnek, akit csak ismert, hálát adott, hogy egy íróasztal mögött ült. Farka az átélt élmények hatására csodálatosan felélénkült, kemény volt, mint a vas, golyói forrók és feszesek lettek. Megragadta a tollat, amivel remegő kezeit próbálta megállítani. A fenébe, soha, senkire sem emlékezett, aki ilyen hatással lett volna rá. Teste örömmel szabadult el az irányítása alól, és ami kínos volt, hogy valószínűleg ez addig nem fog megváltozni, amíg a fiú el nem hagyja a szobát.
Eltartott egy ideig, amíg eszébe jutott, hogyan is kell kérdezni.
- Hány éves vagy, Conor? - nem egy nagy kérdés, de jelen pillanatban ez volt minden, amit ki tudott préselni magából.
- 23 uram.
Krisztus, a fiúnak milyen lágy és érzéki hangja volt. Könnyedén 19-20-nak vélné bárki a fiút, és hirtelen öregnek érezte magát a maga 29 évével.
- És miért dolgozik a Sátánnak? - Alex erre már ismerte az egyik választ, de szerette volna magától Conortól is hallani a történetet.
A fiú azokat a csodálatos szemeket erre a padlóra függesztette.
- Biztos vagyok benne, hogy már olvasta az aktámat, uram.
- Valóban. Két dicséret a bátorság miatt, amiért megsérült egy vizsgálat során hat hónapja, és azért küldték ide, hogy meggyógyuljon. - várt tovább. Conor nem nézett fel.
- Egy magas rangú tiszt zaklatásáról számoltam be, uram - azzal felemelte a fejét és Alex szemébe nézett. - Az illetőnek magas helyeken voltak barátai, aminek eredményeképpen az alagsorba kerültem.
Zöld szemek találkoztak kék szempárral kihívóan, várva... valamire.
Alex teljesen feleslegesen vizsgálta meg ismét az elé tett jelentést. Hatalmas bátorságra vall, hogy Conort bár igazságtalanul büntették, a fiú mégis vállalta a feljelentést. A fiú vagy makacsul bátor, vagy szándékosan hülye. Nem adta fel. Tudta, hogy el fogják távolítani, mégsem adta fel. Figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a fiú fizikailag tökéletesen alkalmas volt a csali szerepére, Alexnek szerepjátékosra is szüksége volt, arra, hogy mindazokkal a képességekkel rendelkezzen, amit Alex a munkához elvárt egy fiatal tiszttől. Alex már abban a harminc másodpercben döntött, mialatt Conor besétált az irodájába, csak meg kellett bíznia a munkával. Majd később törődik a részletekkel. Mindent a maga idejében.
- Hát, Trethuan nyomozó, ha fel szeretne cserélni egy fattyú főnököt egy másikra, van egy pozíció, amit fel szeretnék ajánlani a csapatban.
Valami, ami gyanúsan a reményre emlékeztetett, csillant fel Conor szemében.
- Ismét be fog zárni a pincébe, uram?
Alex csak vigyorgott:
- Nem, hacsak nem viselkedik. És nem tűrök el kevesebbet, 100%-nál. Még keményebben fog dolgozni, mint valaha, és ha csak nem akarod a vérpadon végezni - azt teszed, amit mondok, és akkor, amikor mondom. Ha ezzel problémája van, akkor távozzon most.
Alex visszatartotta a lélegzetét, de Conor maradt a helyén, ahol volt.
- Szóval, úgy gondolja, hogy szeretne nekem dolgozni?
Conor elmosolyodott, mire Alex tudta, hogy hetekig erről a pillanatról fog álmodni.
- Ez egy hatalmas lépés, az elmúlt három hónaphoz képest, így a válaszom: igen, uram. Köszönöm.
Mikor kezdjük?
***
Ennyi lenne az első fejezet, remélem, kedvcsinálónak jó volt. Elnézést, a mértékegységeket még annyira nem ismerem, és elfordulhatnak benne "magyaratlanság"-ok, olvasni jól tudok angolul, a magyarra fordítás is megy, de még igyekeznem kell, hogy még magyarosabb legyen a fordítás. Az eredeti szöveget meg lehet találni LM Somerston blogján, google - fordítóval is lehet olvasni, de én beleraktam azt a változatot is, ami eredetileg a literotica honlapján volt megtalálható.
5 részből áll a történet, és mindegyik rész, fejezetenként majdnem 5-ös értékelést kapott, nagyon népszerű szerző volt, mielőtt lekerültek a történetei.
Ha tetszett a rész, várom a visszajelzéseket, igyekszek heti egy alkalommal fordítani egy fejezetet, a könyvajánlók mellett.
